fan-fictions
Menü
 
Me

Tartalom

Erre a honlapra a saját magam írt történeteket, regényeket tartalmazza. Vannak folytatások, és vannak storyk amik nem kapcsolódnak semmilyen másik történethez, teljesen sajátok! A honlap elsődleges célja hogy mindél többen olvasák el ezeket a történeteket, és hogy minél több visszajelzést kapjak, hogy ez által is tudjak javítani, és okosodni. Ebbe Te magad is, sokat segíthetsz, ha írsz a vendégkönyvbe egy kis hozzászólást. 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
La Corda d oro

Ez is folytatás lesz. A 35.résztől. Tehát a nyár nem fog nálam bele számítani. Aki még nem látta az az indavideon nézheti meg magyar felirattal. Na de íme a történet tartalma (emiddig tudjuk):

Egy fiatalember vágya mindig is az volt, hogy nyithasson egy zeneiskolát. Egy nap aztán megmentett egy furcsa, kicsiny teremtményt, aki hálából megépítette neki.

A jelenben pedig ez a zeneiskola már a Seisou Akadéma nevet viseli. Egy reggel, a másodéves Hino Kaho épp lekési a csengetést, majd az iskola kapuját átlépve megjelenik elõtte egy tündér, amitõl a lány megijed, majd befut az osztályterembe. Azonban a kis zenetündér, Lily nagyon örül, hiszen az emberek ezidáig nem nagyon vették õt észre, s már épp arra gondolt, hogy ez az év is ugyanolyan unalmasan fog eltelni, mint a többi.

Amikor Kaho beér az osztályba, egyik barátnõje épp egy múltbéli szerelmes történetrõl mesél, amelyben a két vetélytárs hegedûmûvész, egy férfi és egy nõ, egy tündérnek köszönhetõen talált egymásra. Kahónak egybõl beugrik a néhány perce látott tündér, de még mindig nem hiszi el, hogy tényleg igazi volt-e, s míg õ magában letárgyalja a dolgokat, a tanár kiszólítja õt, de Kaho beleordít az óra közepébe, amiért szépen megkapja a büntetését. Néhány papírt át kell cipelnie az iskola másik felébe, a zenei osztályokhoz, pontosan a 2-A osztályba. (Az iskola két részre bontható, a zenei osztályokat található épületrészre és a normál, átlagos osztályokat található részre.)

Ám útközben belebotlik Tsuchiura Ryoutarou-ba, aminek következtében kis híján majdnem leesik a lépcsõn, de a srác utánanyúl és megfogja õt. Ezután a srác elkíséri õt a zenei osztályba, ahol találkoznak egy kék hajú, beképzelt sráccal, aki még véletlenül sem hajlandó egy kis segítõkészséget mutatni... Késõbb aztán Ryoutarou és Kaho elköszönnek egymástól, s ismét megjelenik a kis zenetündér, Lily, de ezúttal hiába fut el a lány elõle, mert az követi Kahót és közli vele, hogy csakis a lány látja őt.

Ebédszünetben aztán az iskola igazgatója tájokoztatja a diákokat, hogy kik lesznek a meghírdetett zenei verseny résztvevõi. Hino, amint meghallja a nevét, Kanazawa-senseihez fut, hogy közölje, itt valami hiba történt, hisz õ neki semmi köze a zenéhez és nem tud semmiféle hangszeren játszani. Kanazawa azt válaszolja, hogy valószínûleg azért lett õ is az egyik kiválasztott, mert látta "õt" (azaz a tündért), majd ezután azt mondja Kahónak, hogy iskola után feltétlen menjen a zenei osztályok gyakorlótermébe. Ekkor jelenik meg Yunoki és Hihara (Hihara trombitán, Yunoki pedig fuvolán játszik), s miután bemutatkoztak a lánynak, megkérdezik tõle, hogy õ milyen hangszeren játszik, de erre a lány azt feleli, hogy neki semmi köze ehhez az egészhez és elrohan.

Iskola után elmegy a gyakorlóterembe, ahol ismét feltûnik Lily, s elmondja Kahónak, hogy valójában mi is a szerepe és miért van itt. Elmondása szerint a zene maga a boldogság forrása, ezért a zenét terjeszteni kell a világ minden részén, hogy az megteljen boldogsággal. Egykoriban az emberek nagy része látta õt, de manapság nagyon ritka (szinte nincs is olyan eset), amikor látják/észreveszik. Legvégül átad egy varázshegedût Kahónak, majd arra kéri õt, hogy próbálja ki, mert bárki képes arra, hogy játsszon rajta.

A lány visszakozik, nem hajlandó kipróbálni, ráadásul a karja a varázserõ következtében magától kezd mozogni. A tündér nem hajlandó visszavenni Kahótól a hegedût és eltûnik. Néhány pillanat múlva viszont megjelenik Tsukimori Ren (a korábban feltûnt kék hajú, beképzelt srác), aki közli a lánnyal, hogy nem kér plusz vendéget, míg õ a hegedûjén gyakorol, és kitessékeli õt a gyakorlóterembõl. Késõbb Kaho az iskolában bolyongva belebotlik három lányba, akik épp megkörnyékezték Fuyuumi Shouko-t (a kiválogatottak között õ még a másik lány). Amikor Kaho odamegy, hogy közbelépjen, a három lány bizonyítást kér arra, hogy tényleg jól játszik-e hegedûn egy egyszerû osztályból való, merthogy beválogatták õt is a versenyre, s a lánynak nincs más választása, itt és most bizonyítania kell....

1.rész

Kicsit furcsa lesz most, most hogy nincs már verseny. De még mindig nem vagyok profi, szóval van még mit gyakorolnom.  Holnap lesz az év záró, és ma relytéjes módon Kanazawa összehívatott minket, hogy valami el halaszhatatlanul fontos dolgot mondjon. 

-Örülök, hogy mind időbe ide értetek. Amit mondani akarok, az az év záróval kapcsolatos. Az igazgató idén nem egy hagyományos ünnepséget szervez, ha nem egy koncert keretin belül szeretné meg tartani az évzárót, amire titeket kért fel! Azt szeretné, ha mindenki előadnak egy külön produkciót, majd duetteznétek, és utána, a legvégén pedig egy közös előadást szeretne látni. Azt mondta, számít rátok.

-Nem mintha lenne választásunk....Igaz? -mondta Tsuchiura.

-Hát igazából nincs. Már a párokat is összeállítottam.

-Mi? Azt hittem mi választhatunk duett partert. -mondtam. Én tényleg úgy gondoltam. Kíváncsi vagyok ki lesz a duett partnerem. Mondjuk, mindenkivel jól ki jövök, de kicsit rossz lenne, ha a drága gyakorló időimet Yunoki-senpai-val kéne töltenem.

-Holnap ki ragasztom az iskolai faliújságra  a párokat.  A dalt, amit játszani szeretnétek, ti választjátok meg. Jól válaszatok, mert igaz hogy ez nem verseny, de az összes diák társatok látni fogja. 

Igaza van! Mindent bele fogok adni. De mit játszak? Most is szükség lesz kísérőre? 

-Na, akkor jó munkát! 

Amikor jöttünk ki felé, Hihara le szólított. 

-Kahoko! Mit szólsz az igazgató ötletéhez?

-Tudod, nem tartom rossz ötletnek. Így sokkal többen meg szerethetik a zenét, és a duettnek köszönhetően, a versenyzők is közelebb kerülhetnek egymáshoz.

-Én is így gondolom. Mindent bele kell adnunk! 

-Így van! De mond csak, ilyenkor is szükség van a kísérőre?

-Hát, szerintem nem feltétlenül, hisz ha kellene, akkor mondták volna.

Igaza lehet. 

*Másanap*

Megyek meg nézem a lapot, hogy valyon ki lesz a párom. 

Amikor odda értem, márt minden versenyző ott állt. 

A lapon:

A duett párok, párosítása:

Yunoki-Hihara

Tsuchiura-Shimizu

Fuyumi-Akara

Tsukimori-Hino

He? Tsukimori lesz a párom? Bár mostanába elég kedves lett, de akkor is, lehet hogy ez még is csak nehéz lesz, és még is ki az a Akara? 

*Folytatás Hamarosan*

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Idő
 
Naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Facebook

CSS Codes

 
Cserék
 
Lépj Be!
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!