Ezt a történetett este álmodtam meg, jobban mondva csak egy részletét, de annyira éltszerű volt, hogy a többit már kigondoltam. Így születtik meg ez a történet. Teljesen saját! Nem folytatás!
1.hold: Táborba
- Kedves gyerekek, holnap kezdődik az iskola nyári tábora, ami két hónapig tart. Aki jönni szeretne, az holnap 6 órára jöjjön az iskola elé, innen indulunk a tábor helyre, ami egy erdő lesz. A szabad ég alatt alszunk, és kelünk majd. – mondta a tanárnő a diákoknak.
- Te mész Ricky? – suttogta az egyik padsorból Ellisa barátnőjének.
- Igen. A szüleim Floridába költöznek a nyárra, ezért megkértek, hogy menyek el a táborba, hogy ne kelljen aggódniuk miattam.
- Mi ez a fontos megbeszélni való lányok?
- Semmi érdekes tanárnő! – válaszolta Ricky.
- Rendben, mára végeztünk, nincs semmi más amit meg kell beszélnünk! Remélem sokan el jöttök majd holnap. – mondta a tanárnő, majd kinyitotta az ajtót. Minden diák haza indult.
- Te jössz Ellisa? –kérdezett vissza Ricky.
- Ha te mész, akkor kötelességemnek érzem, hogy ne hagyjalak téged egyedül!
- Köszönöm! – mondta Ricky mosolyogva. Ő volt az egyetlen barátja, soha senki mással nem beszélt.
*Ricky otthon*
- Szia anya, megjöttem!
- Szia kicsim, mi volt ma a suliba?
- Semmi érdekes.
- Nem mondtak semmit a táborral kapcsolatba?
- De, azt mondták hogy holnap 6-ra az iskola elé kell mennie annak, aki részt akar venni a két hónapos táborba.
- Értem. Várod már?
- Nem túlságosan. Tudod hogy csak azért megyek, mert ti meg kértetek rá, semmi kedvem el menni egy ilyen idióta táborba.
- Azt hittem tetszeni fog. Sokat sétáltok majd az erdőbe, olyan állatokat fogtok megfigyelni mint farkasok, medvék, hiúzok.
- Persze, egy autóból , nagyon izgi…..
- Ne legyél már ilyen?! Próbáld kicsit élvezni!
- Próbálom….
- Csak te mész, vagy megy valamelyik barátod is?
- Anya, tudod jól, hogy Ellisa az egyetlen barátom az iskolába…. de egyébként igen, jön ő is.
- Akkor meg mért vagy ilyen morcos, lesz társaságod!
- Két teljes hónapig, egy sátorba fogok aludni, farkasok, medvék, és hiúzok között, és te azt kérdezed tőlem, mért vagyok morcos?!
- Csak nem félsz?
- Anya, nem félek, csak nem lesz kellemes, ebben a tudatban aludni. – mondta majd felment a szobájába. Volt egy természet könyve, levette a polcról, és lapozni kezdte. Gondolta utána néz az állatok tulajdonságainak. Mikor végig ért, egy nagy sóhajjal csukta be a könyvet.
- Jobban végig gondolva, nem is lenne olyan rossz találkozni egy farkassal. Kár, hogy olyan agresszívek. – mondta félhalkan.
*Aznap este*
- Kicsim, ideje lenne lefeküdnöd nem? Holnap korán kelsz, emlékszel?
- Rendben anyu! – mondta, majd lefeküdt, és elaludt.
*Másnap reggel, az iskola előtt*
- Szia Ricky!
- Szia Ellisa! Hol van a tanárnő? 5 perc múlva jön a busz értünk ha jól tudom.
- Befutott a táskáért, mindjárt jön.
- Értem.
Pedig már kezdtem reménykedni, hogy elmarad ez a hülyeség.
- Na, meg is jött a busz, tökéletes! Akkor mehetünk is! – mondta a tanárnő, amikor kilépet az ajtón a táskával a kezében. Mindenki felszállt a buszra, és elindultak. Mikor oda értek a táborhelyre, lepakolták a táskákat, és felverték a sátrakat. Két ember kapott egy sátrat, és minden sátor előtt külön tűzrakó hely volt, amit a párosnak külön kellet figyelniük.
- Ricky, elmennél tűzifáért, már sötétedik, és mindjárt elalszik a tűz!
- Persze, megyek. – mondta majd besétált a fenyves sötétjébe. Amint az erdőben sétált, egyszer csak elfutott valami a háta mögött. Hátra nézett, de nem látott semmit. Akkor ugyan az az állat, előtte futott el, mire ő előre nézett. Mire, egy hideg érintést érzet a hátán.
- Ricky! Siess, mindjárt kialszik a tűz, elég lesz már ennyi fa! – mondta Ellisa nevetve.
- Ellisa, ne szórakozz, van fogalmad róla hogy megijesztettél?
- Na jó, bocsi, de most már gyere! – mondta, majd megrakatta Ricky kezét és maga után rángatta. Rickynek annyi ideje volt még, hogy ránézzen a mellette lévő bokorra, ahol két szempár világított vissza rá.
2.hold: My wolf
Már 5. napja, hogy a táborba jöttem. Egyre furcsább ez a hely. Folyamatosan hangokat hallok, esténként farkas vonyítás hallatszik. Ami normális erre felé, csak hogy ezek olyanok, mintha közvetlen közelről jönne. Mind amellett úgy érzem, mintha követne valaki, és nem merek sehova se menni egyedül. Veszélyben érzem magam, pedig tudom hogy biztonságban vagyok. Nem szólhatok erről az egészről senkinek, mert nyílván haza küldenének, és megígértem anyáéknak hogy maradok, nem okozhatok csalódást. Csak hogy, ez egyre rosszabb. Nem baj: kitartás!
- Ricky! Ricky! Valami baj van? Olyan sápadtnak tűnsz mostanában.
- Nem dehogy semmi baj….
- Rendben, akkor kérlek vigyáz a tűzre, amíg én elmegyek tűzifáért.
- Rendben Ellisa, meny csak. – mondtam, majd felkeltem a párnáról amin ültem, és a tűz fele indultam.
Már majdnem kialudt. Piszkálni kezdtem, hogy ne aludjon el, míg Ellisa vissza nem ér, amikor egy árnyékot pillantottam meg magam előtt. Nem ember volt. Az árnyék egy farkas mintát adott ki. A szívem hangos zakatolásba kezdtet, és nem tudtam, mi lenne a helyes döntés. Ugyanakkor, a biológiai tanulmányaimra alapozva, tudtam hogy kizárt hogy farkas legyen: a farkasok félnek a tűztől csak úgy mint a többi állat, és nem igazán jönnek le az erdőből. Ellenben, ha még is farkas, akkor nekem végem!
Mindezt míg végig gondoltam, az árnyék hirtelen megmozdult. Az arcom felé hajolt, és a tanárnő kutyájának nyelvét éreztem arcomon. Hát persze: csak a kutya volt az. Megfordultam és átöletem.
- Jaj, hát csak te vagy az Bruno! – mondtam neki meg könnyebbülve, amikor a bokorból két villogó szempár nézett vissza rám. Egy darabig nézett, ahogy Bruno nyakát ölelem, majd megfordult, és elment. Mi történik itt?
- Ricky…. nem mondod hogy még a tűz őrzését sem lehet rád bízni ?! Igazán nem veszem semmi hasznod… - a tűzre pillantottam, ami teljesen elaludt addigra.
- Bocsáss meg Ellisa! Igazad van, tényleg nem segítek neked semmit.
- Ha rosszul érzed magad….
- Nincs semmi bajom, ne aggódj értem annyit. Csak hát… kicsit furcsán érzem magam mostanában, ez minden. Biztos a környezett változás miatt van.
- Az lehet. Menj, pihend ki magad.
- Biztos? Hisz eddig is mindent te csináltál, nem szeretnék a terhedre lenni.
- Ugyan hagyjuk már. Nem vagy teher, különben is, tudom mekkora a nyomás mostanában rajtad. Komolyan mondom: menj és pihenj, ne foglalkozz ezen a nyáron semmivel.
- Köszönöm Ellisa. – felkeltem tehát a tűz mellől, és elindultam a sátorba hogy lepihenjek. Bár tudtam hogy nem lesz jó vége, ha most elalszok. Az lesz, mint minden éjjel: nem fogok tudni elaludni, és a farkas vonyításoktól szív rohamot lehet kapni. Sosem lehetek benne 100%-ig biztos, hogy a farkas aki épp vonyít nem e mellettem van az erdőben. Ez kicsit ijesztő, pláne éjszaka, amikor csak te vagy ébren az egész táborba.
De bármennyire is kűszködtem ellene, elaludtam.
Aznap éjjel ismét csak forgolódtam, képtelenségnek tartottam, hogy eltudjak aludni. Hirtelen a gyomrom is felmordult. A mai ebédből amit főztünk, nem maradt semmi sem. Egy kis mogyoró lapult a táskám bal zsebébe, amit vész helyzet esetére tettem félre. Ugyan, ez nem épp számít vészhelyzetnek, de piszkosul éhes vagyok, muszáj valamit ennem.
- A farkas vonyítások ma erősebbek. Alszol, Ellisa? – semmi válasz. Tehát alszik. Sejtettem. Kiléptem a sátorból, tüzet gyújtottam, leültem egy farönkre, és a lassan el kezdtem eszegetni a mogyorómat. A bokorra néztem, ahonnan ma egy szempár nézett rám, de most egyedül voltam. Senki sem háborgatott, és ez így volt jó nekem. A tanárnő kutyájára néztem, aki szokás szerint a sátor előtt hevert. Egy pillanatra, minden elcsöndesedett, csak a szél suhogást lehetett hallani. Féltem, de továbbra is a rönkön üldögéltem és a mogyorómat majszoltam. Egyszerre azonban, egy éles, erős vonyítás hallatszott újra. Erősebb mint az összes többi. Biztos voltam benne, hogy az erdőből jön.
- Végett vetek ennek, akárhogyan is! Meg kell tudnom, mi folyik itt! – határoztam el magam, és az erdő felé indultam. Nem mondom, hogy nem féltem. Rettegtem, hogy az életemmel játszok. De nem érdekelt.
- Nincs is itt semmi, már vagy 10 perce sétálok. Már nem is látom a tábor helyünket. – gondolkodtam el, de tovább mentem. Minden áron megakartam tudni, mi folyik abban az erdőben. Nem kellet sokat mennem. Hamarosan egy dombhoz értem. A tetején ott ált akit én kerestem. Az én farkasom. Egy gyönyörű szép fehér farkas. A hol megvilágította, csodálatos volt. A szememet gyönyörködte a szépsége, bár tudtam, hogy nem lehetek benne biztos hogy nem fog most azonnal nekem rontani.
- Szia! Te nem bántasz engem, igaz? – kérdeztem tőle, majd egy lépést tettem előre, mire ő hátrálni kezdett. De nem félelemből. Mintha értem aggódna.
- Éhes vagy? Bár nem farkasnak való, de talán most ezzel is beéred. – mondtam, majd elő kotortam a zsebemből a megmaradt mogyoró szemeket, és felé nyújtottam. Lassan, bizonytalan léptekkel indult el felém. Mintha nem lenne biztos benne, hogy helyesen cselekszik. Mikor oda ért hozzám, fejét lassan a kezem felé tartotta. Megakart róla bizonyosodni hogy nem félek e, mert mielőtt elvette volna a kezemből a mogyorót rám vetette csodálatos világos kék szemeit.
- Csak nyugodtan, tiedé! – erre elvette a kezemből a mogyoró szemeket. Miután az utolsó szemet is megette, lágyan a kezemet kezdte nyalogatni. Mintha csak megköszönné.
- Nem fér a fejembe, mit keres egy ilyen gyönyörű és okos farkas egyedül, ilyen közel a táborunkhoz. – mondtam mosolyogva, mi közbe a feje felé nyúltam hogy megsimogthassam. De elhajtotta a fejét, abba a pillanatba. Felvonyított és elfutott.
- Hát ennyi volt. – állapítottam meg, és a tábor felé indultam.
3.hold: Az emlékek zavarában
Mi közbe a tábor felé sétáltam, végig a farkason járt az eszem. Összességében, elég merész voltam: a kezembe is kerülhetett volna… és ha veszet lett volna?! Nem szabadott volna ilyen meggondolatlanul cselekednem, de már édes mindegy. Olyan csoda szép volt…. voltakép, nem bántam meg semmit sem. Most legalább már tudom, hogy biztonságban vagyok minden éjjel. Igaz is… vajon máskor is az ő hangját hallottam? Vagy csak tévedésből, épp erre járt? Folyamatosan a bokrokat néztem. Attól tartottam hogy a bokorban megbújva követ. Aggódtam hogy el kísér a táborig. Ha meglátják a tábor vezetők, biztosan elfogják és megkínozzák, vagy egyéb hozzá nem méltó dolgot tesznek vele, és azt nem szerettem volna. Nem akartam, hogy bármi baja essen ennek a csodálatos állatnak. De nem követett senki. A bokrokból egyetlen egy szempár sem nézet vissza rám. Naiv vagyok… nem akart az a farkas semmit sem tőlem, egyszerűen csak épp észre vett.
Szép lassan visszaértem a táborhoz. Látszólag mindenki aludt, de amikor beléptem a sátorba, Ellisa hangját hallottam.
- -Hol voltál?
- -Csak ki mentem levegőzni
- -Ilyenkor? Hajnali 1 óra van!
- -Tudom. De éhes voltam…
- -Értem én, de mond: miért az erdőbe mentél mogyorózni?
- - Mi? Honnan tudod hogy be mentem az erdőbe… ?
- -Kimentem megnézni, hogy mit csinálsz, de nem láttalak sehol. Ezért gondoltam, hogy az erdőben voltál.
- -Hát, tulajdonképpen ott voltam, és képzeld mit láttam…
- -Mindegy Ricky, csak feküdjél le aludni. Kérlek, fáradt vagyok, és te is az leszel ha nem alszol. – bólintottam, majd lefeküdtem és aludni próbáltam, ami korán sem volt egyszerű a találkozás után. Képtelen voltam elfelejteni. De végül is, elaludtam.
- -Jó reggelt, jó reggelt! - keltegetett Ellisa.
- -Már is reggel van?
- -Úgy bizony. Nem az erdőbe kellene csatangolnod éjjelente, ha nem aludnod mint minden normális ember.
- -Az lehet…. de most fáradt vagyok.
- -Pedig akkor is muszáj lesz fel kelned. El kél a segítség: vigyáznod kéne a tűzre, és el kéne készítened a reggelit mindkettőnknek míg én át megyek a szomszéd sátorba. Ugye képes leszel rá!
- -Rendben van…. – egyeztem bele, majd kipattantam az ágyból. Felkaptam a tegnapi ruhámat, amin farkas lábnyom lenyomatok látszódtak. – tehát nem álom volt… - emlékeztem vissza a tegnap estére. Igazság szerint, azt hittem hogy csak egy álom volt. De ezek szerint nem csak a képzeletem szüleménye volt a tegnap éjszaka. Valóban ott volt az a farkas, és még sincs kutya bajom sem. Mindenesetre, ebben a pólóban nem mehetek ki a táborozók közzé. Sőt mi több, igyekszem majd jól elrejteni a szemük elől, úgy, hogy senkise vegye észre még Ellisa se. Mit szólnának, ha megtudnák, hogy találkoztam egy farkassal a tábor melletti erdőben? Továbbá, mit szólnának a tanárok? Bizonyára megölnék, vagy rosszabbik esetben elvennék tőle a szabadságot. Egyiket se szeretném. Előtúrtam tehát egy másik ruhát a bőröndből. Fölvettem, és elindultam a tűzhöz, ami alig pislákolt. Nincs mese… elkell mennem az erdőbe fáért… egyedül. Bár már tudom, hogy nincsen semmi fenyegető az erdőbe, még is olyan hátborzongatónak tűnt egyedül besétálni oda. De ez nem az a helyzet volt, amikor választhattam. Mennem kellet. Ez nem volt kérdés. Össze szettem tehát egy kevéske kis bátorságot, és besétáltam a korom sötét erdőbe, ami ezúttal rendkívül csendes volt, pont úgy, mint tegnap éjjel. Sétáltam egy darabig, de egyetlen egy olyan faágat se találtam ami jó lett volna tüzelőnek. Az ágak amik a lábam elé kerültek vékonyak és kicsik voltak. Kezdtem végleg le tenni a reggeliről.
- - Ellisa már biztosan visszatért a tűzhöz, és azon rágja a körmét hogy hol bolyongok már megint… - gondolkodtam el, majd vissza felé készülődtem, amikor egy árnyékot láttam el surranni az előttem lévő ösvénye. Elindultam rajta. Kíváncsi voltam, mi volt az a valami. Az ösvény egy kispatakhoz vezetett aminek a partja tele volt nagyobbnál nagyobb fadarabokkal. A patak túl oldalán pedig a bokorból a szokásos szempár nézett vissza rám. Mintha csak direkt hozott volna engem erre a helyre. De miért is érdekelné egy farkast hogy mi van egy emberrel. Ezen gondolkoztam, mi közbe fölszedegettem a gallyakat a földről. A bokorba lévő állat meg se mozdult. Csak állt, és figyelt. Mikor végeztem, fölálltam és ránéztem. A bokorban lévő állat mintha meglepődött volna reakcióm láttán: szemei tágra nyíltak, és láthatólag, megmerevedett. Kék szemei csak úgy ragyogtak a bokor sötétjében. Fehér szőre pedig olyan volt a sűrűben, mint fehér rózsa a feketék között. Tény: elvarázsolt ismét a gyönyörűsége. Magam sem értem mi ez az érzés: voltakép, ez csak egy állat! A farkas szép lassan elő bújt a bokorból. A patakhoz lépett, és egy számára jól köves ösvényen átkelt a patakon. Lábai biztosan lépkedtek a köveken. Feje azonban végig lefelé nézett, csak egykét pillanatra emelte föl, épp annyira, hogy lássa a következő követ. Az útja pont előttem ért véget. Nem bántott. Megállt előttem, és csak nézett rám. Egy darabig nézett, majd elment mellettem. Teste súrolta a testemet. Jelezve ezzel azt, hogy követnem kell. Mentem volna, de a lábam nem mozdult. A farkasnak feltűnt hogy nem követem, ezért megállt és hátra pillantott. Várt. Majd hirtelen elindultam felé. Várt egy kicsit, míg előre haladok, majd ő is tovább lépkedett. Nem tudom mi okból, de bíztam benne. Ugyanakkor felmerült bennem a kérdés, hogy miért van mindig egyedül. Hol van a családja? Hol van a falkája? Egyedül van? Teljesen egyedül… nincs senkije, és semmije. Nem érti meg senki, és nem szereti senki. Bizonyára, ez a helyzet. Pedig számomra, ő a legcsodálatosabb a világon, annak ellenére, hogy tudom, hogy egy vadállat a vadonba.
4.hold: érzelmek vihara
Hamarosan vissza értünk a tábor helyhez. Ellisa épp akkor jött ki a szomszéd sátorból, amikor a farkas besurrant a mellettem lévő bokorba. Így Ellisa, szerencsére nem látott semmit.
Eszméletlenül okos ez a farkas... mintha tudná mi vár rá akkor, ha bárki is észre veszi közülünk. De akkor nekem miért fedte fel magát? Honnan tudhatta biztosan hogy én nem művelek vele majd szörnyűségeket? Miért bízik meg bennem?
Nocsak, nocsak! Csak nem elmentél tűzifáért? Azt hittem félsz az erdőbe egyedül...
Háát... én is. De muszáj volt. Nem nagyon volt választásom
Hmmm... megvárhattál volna nyugodtan.
Mindegy... nem is volt olyan vészes. – mondtam, majd letettem a tűz mellé a fát, és leültem a farönkre
Tényleg! Tegnap este amikor visszajöttél, valamit mondani akartál...
Ah, mindegy... csak álom volt az egész! – lehajtottam a fejemet. Fájt, hogy hazudnom kellett neki.
Biztos? – Jaj ne! Ne faggass! Jobb ha erről nem tudsz... különben se hinnél nekem
Hm... biztos!
Jól van, hiszek neked.
Na és neked mi dolgod volt a szomszéd sátorban?
Kértem tőlük egy sakktáblát, hogy ha legközelebb éjjel megébrednél, akkor ne keljen egyedül bemenned az erdőbe. Így felkelthetsz majd, és akkor sakkozunk. – na ne! Ki mondta, hogy nem akarok visszamenni...választ akarok kapni a kérdéseimre. Például, hogy miért volt ott az a farkas aznap éjjel... csak véletlen volt e, vagy foglalkozik velem. Komolyan kezdem úgy érezni, hogy törődik velem... ami teljes képtelenség.
De hát Ellisa.... nem is tudok sakkozni!
Akkor majd megtanítalak. Vagy szórakoztató egyedül bolyongani az erdőbe?
Hagy már! Az én dolgom nem?! Semmi közöd hozzá... – gyorsan befutottam a sátorba. Reméltem hogy többet nem hozza szóba a témát... lehet, hogy kicsit durva voltam, de muszáj leszállítani a témáról.
Lefeküdtem, hogy megnyugodjak, de később rájöttem, hogy hiba volt. Csak még jobban felzaklatott. Alig vártam az éjjelt, hogy legalább egy kicsit tisztázhassam ezt az egészet. Mindenesetre, nagyon meg fogok lepődni, ha ma is ott lesz az a farkas.
Aznap éjszaka
Beállítottam az órámat, hogy csörögjön, így az ébresztett. Hajnali 1 óra volt. Tegnap is ebbe az időben találkoztam vele. Mentem a megszokott ösvényen. A szívem őrületesen dobogott. Féltem, pedig tudtam, hogy nincs mitől. Ez volt az, amiben teljesen biztos voltam. Hiszen már kétszer találkoztam vele... ha bántani akarna, már rég megtette volna... ha veszett lenne, már rég megharapott volna, és nem lett volna olyan nyugodt akkor valószínű ma sem, amikor a patakhoz vezetett. Mintha már csak a puszta jelenléte is bölcsességet árasztana. Mintha tudna valamit, amit én nem. Mintha átélt volna már olyan dolgokat, amiket én nem, és nem is fogok, és nem is akarja, hogy valaha is átéljem azokat a dolgokat. De ha tényleg így van... ha tényleg jól érzem... akkor miért érdekli őt ennyire az én hogy létem?
Próbáltam elcsitítani a gondolataimat és csak menni előre... csak menni a sötétbe, és várni, hogy valami gyönyörűségbe botlok.
Már nem lehet messze a domb, ahol tegnap láttam – gondoltam, és igazam is volt. Hamarosan egy magasló dombot láttam. Megtorpantam. A szívem hevesen zakatolt. Az erdő csendes volt... csak a szelet lehetett hallani, hogy átsurrant a fák ágai között. Körbe néztem... sehol senki. Se a bokorba, se a dombon. Szóval, tényleg csak véletlen volt az egész...
Csalódottan hajtottam le a fejemet. Tudtam... teljesen biztos voltam benne, hogy egy véletlen volt, hogy egy farkas nem érezhet semmi kötődést egy ember iránt, de most még is... ez a szív szaggató érzés. Talán már kicsit kezdtem elhinni, hogy fontos vagyok valakinek. Hogy valakinek pótolhatatlan vagyok, de tévedtem.
Éppen meg akartam fordulni, amikor futást hallottam a mellettem lévő sötétségből. Előre kaptam a fejemet, és akkor, a mellettem nem messze lévő bokorból előugrott egy szarvas, utána pedig az üldözője, aki elől menekült: a farkasom. Ahogy a szarvas a bokorból kiugrott, a farkas azzal a lendülettel (amivel kivetette magát a bokorból) elkapta az áldozatát. Hát megérte ideáig üldözni. Elégedetten marcangolta a dombon. Majd mikor észrevette, hogy nézem, fölnézett rám. A szemében az okosság és értelmesség tüze égett. Mancsai pedig oly gyengéden fogták az akkor már halott állatott, mintha csak egy házaspár szerető ölelése lett volna. Farkas teste pedig büszkén feküdt a dombon. Mintha csak egy király ült volna a trónján, és épp az alattvalójára nézne. Egy alattvalóra, aki nem közömbös a számára.
Nézet... nem csinált semmit. Meg sem mozdult, csak figyelt. Figyelte, nézte, hogy mit reagálok. De én csak álltam ott. Egy fájdalmas pillantást vetett a vacsorájára, majd felemelkedett. Szemei süvöltötték a kérdést felém: „Mit akarsz? Mit keresel itt?”
Öööö...izé... – fel emelte a fejét „Igen...mondjad..” mintha csak ezt mondta volna. A szemeiből az olvastam ki, hogy válaszokat akar. Most!
Kíváncsi voltam... választ akarok kapni pár kérdésre. Tudod, fogalmam sincs arról hogy megértesz e vagy sem... de te vagy az egyetlen, aki nem ítélkezik fölöttem. Épp ezért, roppant megnyugtató a közeledben lenni, annak ellenére hogy igazából egy farkas vagy.- előre lépett.
Nem félek tőled... – felém indult. Majd közvetlen előttem megtorpant, és a bal oldali zsebemet kezdte el szagolgatni. Elnevettem magam.
Nem... sajnos ma nem tudtam hozni neked. Ne haragudj rám! De egyébként is, ott a szarvas amit fogtál. Az biztos sokkal táplálóbb a te gyomrodnak, mint a mogyoró. – leült elém.
Most mi van? Mit szeretnél? – fejét lefelé szegte. A földet bámulta, majd rám nézett. Feltételeztem, hogy azt akarja, hogy leüljek. Így hát leguggoltam hozzá. Erre felkapta a fejét, két első lábát a tértemre tette. Pár pillanatig csupán, mélyen szemembe nézett, majd hideg, nyelvét végig húzta az arcomon. Nem tudom hogyan... de ettől minden fájdalmam felszínre tört, és sírni kezdtem. Leültem a hideg földre, és nem érdekelt a tény, hogy akár fel is fázhatok.
Tudod... soha nem értett meg senki… és igazából, sosem szeretett senki. Mindig ügyetlen és béna voltam... soha nem törődött velem senki. Világéletembe haszontalan voltam. Soha egy ember társaságába se éreztem olyan biztonságba magamat mint a tiédbe. Olyan mintha minden beszéd nélkül megértenél, és elfogadnál. Nem rég találkoztunk, és én még is... még is képes lennék akár az életemet is feláldozni érted. – erre az állat a térdemre hajtotta a fejét, és engedte, hogy átöleljem selymes szőrét. A könnycseppjeim a szőrére és a mancsára hullottak, ami bizonyára kellemetlen érzés volt, de nem érdekelte. Meg akart vigasztalni, ezt kristály tisztán éreztem. A kérdés az, hogy miért...
5. hold - A reggel
Aznap éjjel, az erdőben aludtam el, és ott is keltem fel. A farkasom már nem volt sehol, legalábbis így hittem. De amikor már kezdtem magamhoz térni, akkor a bokor sötétjében, kirajzolódtak gyönyörű szép farkas vonásai.
-Jó reggelt! - mondtam mosolyogva. Ő pedig válasz kép, lassú, de biztos léptekkel elindult felém. – Már nem félsz tőlem? - kérdeztem nevetve. Igazából, biztos voltam benne, hogy korábban se félt tőlem, egyszerűen csak elővigyázatos volt... Megbökte az oldalamat az orrával, majd elindult beljebb az erdőbe. Követtem.
Az erdő mély, sötét, és csendes volt. Csupán a lépteim zaját halottam, amint az avarban lépkedtem. A farkas is olyan csöndesen mozgott előttem, hogy szinte semmit sem lehetett hallani léptei zajából. Egyedül én voltam az, aki nem oda valósi – csak egy átutazó vendég. Nem akartam gondolkodni, csak menni előre az erdőben, de valahogy nem sikerült kizárni a gondolataimat... Hova megyünk? Na és egyáltalán, miért? Miért követtem ezt az állatott? Miért bízok meg bennem, és ami talán még fontosabb – miért bízik meg ő bennem? Miért mutatja nekem most ezt az utat?
A fejemben káosz volt... Tudtam, hogy butaság amit csinálok. Még hogy bízni egy vadállatban... még hogy követni egy teljesen idegen terepen... erdőbe aludni... olyan dolgokat tettem az elmúlt pár hétben, amik egyszerűen irreálisak voltak az emberi agyamnak. A kételyeim egyáltalán nem zavarták meg farkasom magabiztosságát – már pedig, biztosan tudta, hogy érzek, mivel az állatok állítólag jobban ráéreznek az ilyenekre. Ő meg akkor aztán végkép. A gondolataimból a farkasom tekintette zökkentet ki – egyszer csak megtoppant, és rám vette gyönyörű szép kék pillantását.
- Mi az? - megfordult, és elindult az úton visszafelé, háta mögött hagyva egy szamóca bokrot. Nem akartam enni a bokorról, de hirtelen megmorrant a gyomrom, és nem tudtam ellenállni az édesen érő szamócáknak. Egy újabb olyan dolog a listán, ami teljesen abnormálisan hat...
Miután megreggeliztem a szamóca bokorról, elkezdtem visszafelé haladni az úton, amin a farkassommal jöttünk. Valahol legmélyen belül abban reménykedtem, hogy még elkaphatok egy érintést, vagy egy pillantást. Nem akartam itt hagyni... nem akarok elmenni! De hiába – mennem kellett – én is tudtam. Nem maradhatok... a táborban élők, főleg Ellisa – már biztos aggódnak értem. Így hát, minden további nélkül, elindult haza fele – vagyis, az ideiglenes otthonom, az az a tábor hely fele. Az erdő ösvénye előtt Ellisa már várt rám.
- Hát te meg mégis hol a fenében hol voltál?
- Az erdőben...
- Mit kerestél te ott?! Ricky, most már tényleg állj le! Bajod is eshetne abban az erdőben! Mi a bajod?
- Sajnálom... de olyan szép az erdő esténként.
- Micsoda? Szóval, ma az erdőben aludtál?
- Mi?! Nem! Dehogy is!
- Ricky...
- Jól van, igen....
- De miért? - hirtelen megfordult a fejemben, hogy miért ne lehetnék vele kivételesen őszinte e tekintettben, de aztán később rájöttem, mennyire gyűlöli az ilyen fenevadakat. Biztosan egyből szólna valamelyik vadásznak, és lelövetni szegény farkast. Azt pedig nem akartam... így tehát, kénytelen voltam rögtönözni:
- Háát...én csak sétálgattam. Aztán elfáradtam, kicsit ledőltem, és elaludtam... ennyi az egész.
- Ennyi?
- Igen...ennyi.
- Hát jól van... még van egy kis időnk, amíg a tanárok is felkelnek. Mit akarsz addig csinálni?
- Nem tudom. Te?
- Fogalmam sincs. Úgy terveztem, hogy utánad indulok, de így ez már lényegtelen... mi lenne ha sakkoznánk egyet? - kérdezte széles vigyorral az arcán.
- Bocsi, de azt hiszem beszélnem kéne a biológia tanárral. Ő már ilyenkor ébren szokott lenni ha jól tudom... nem tudod hol lehet?
- De... azt hiszem a sátra előtt üldögél. De mit akarsz tőle?
- Csak kérdezni akarok tőle valamit. - válaszoltam, majd gyors léptekkel elindult a biológia sátra felé. Amikor elég közel értem a sátrához, láttam, hogy a tűzrakóhely előtt üldögél a kutyájával, és szalonnát sütöget. Közelebb érve, lelassítottam a lépteimet.
- Jó napot tanárnő!
- Jó reggelt kedves! Mit szeretnél? - kiemelte a szalonnát, és egy tányérra tette.
- Semmi különöset... csak kérdezni szerettem volna valamit.
- Ó, valóban. Ülj csak le ide mellém, és kérdezz bármit nyugodtan!
- Rendben köszönöm! - mondtam, majd helyett foglaltam mellette a farönkön. - igazából, a farkasokról akarom kérdezni...
- A farkasokról? Mit szeretne tudni?
- Lehetséges az, hogy egy farkas teljesen egyedül járja az erdőt? Úgy értem, hogy tényleg, egyáltalán falka nélkül éljen?
- Nem nagyon hiszem. A farkasok társas lények. Ha nem is mindig, de általában falkában élnek. Az viszont kizárt, hogy egy farkas teljesen egyedül éljen és táplálkozzon. A farkasok teljesen egymásra szorulnak az erdőben – képtelenek egymaguk leteperni egy nagyobb állatott, épp ezért mindig falkában vadásznak. Az viszont elképzelhető hogy utána egy-két farkas elszakadjon a falka többi tagjától, és egyedül kóboroljon tovább.
- Értem... és mondja... az lehetséges lehet, hogy egy ilyen állat, mint a farkas, emberi érzéseket mutasson valaki felé?
- Valaki felé, aki olyan mint mi? Úgy értem... ember?
- Igen. Kérem, mondja... lehetéséges?
- Elképzelhető. Elvégre, a kutya is farkasként kezdte.
- Úgy érti... képesek emberi érzések kifejezésre.
- Természetesen. A farkasok nagyon érzékeny állatok – nem veszélyesek ők. Csak tudni kell viszonyulni hozzájuk.
- Vagy úgy! Köszönöm a segítségét. Akkor én mennék is.
- Rendben van. Szívesen, örülök,hogy segíthettem! További szép napot!
4
|
Szia!:)
Nagyon tetszett a sztorid.^^ Nagyon tetszik az alapt0rtşnet, szeretem a farkasokat egy-egy t0rtşnetben, şlăben nem annyira, viszont regşnyekben, filmekben kedvenceim:) És a fehér szőr, jaj, nagyon szeretem:D Érdekes karakter Ricky, kicsit hasonlit rám. A farkas meg olyan,mintha egyszercsak emberré válna,kiváncsi vagyok mi sül ki belőle.:)Nagyon kiváncsi vagyok a folytatásra, remélem befejezed!:D
Naegino3 voltam, a sztarityről. Bocsánat,h csak most reagálok az üzenetedre, nem néztem meg őket, és csak most olvastam el.