Nem tudom kit mennyire érdekel, de azért le írom hogy hogy "keletkeztek" az írásaim. Ez alatt érds azt, hogy le írom azt, hogy milyen érzésekkel kezdztem el írni őket, és esetlegesen majd azt is, hogy hogy éreztem amikor a végére értem. De magáról az írás érzéséről is el mondom majd gondolataimat. Ez nyilván inkább író társaimnak lesz érdekes, de természetesen mást is érdekelhet, például azt, aki neki szeretne vágni a írásba (jó ha tudod minek állsz neki, mert nem mindig egy leány álom). 

Na, akkor kezdjük is, először magáról az írásról szeretnék beszélni, hiszen az az alap. (a témákat sorelválasztók illetve képek majd el különítik egymástól)

Az írás élménye az egy nagyon különös és érdekes dolog a számomra. Már nagyon kicsi korom óta írók, illetve (csúnya szóval) kreálok történeteket. Amikor még nem tuttam írni, akkor nyilván csak mondtam, de amikor nagyobb lette (alsós) akkor neki áltam ezeket a történeteket papírra vetni, természetesen kézi írással, ami elég fárasztó volt, mert már akkor is olyan voltam mint most (aki látta s zövegeim hosszúságát azt tudja miről van szó) ha egyszer el kezdtem írni nagyon nehezen hagytam abba. Akkoriban nem igazán írtam folytatásokat, ha nem saját storyaim voltak, de az volt velük a problémám, hogy elég hosszúra nyújtottam a gondolataimat, de lusta voltam őket kézzel le írni (és még így is 2-3 oldalas szövegeim születtek) ezért általában a felét mindig le vágtam, amitól az egész story nagyon szárazzá vált. Aztán volt egy kis idő amikor semmit sem írtam, mert úgy éreztem hogy el fogytak az ötleteim, el fogyott az adig álítólag nevezett tehetségem, és úgy cakkon bakk el fogyott a hitem. Szóval, le tettem a tollat és azt mondtam, hogy én soha de soha többet nem fogok írni. Peddig ne hogy azt hidjétek hogy nem szerettem ezt csinálni. Mindennél nagyobb szenvedélyem mai napig ez a tevékenység, csak értemetlenek tartom, ha egyszerűen nem értek hozzá. Ez akkoriban is így volt. Ez a "nem írok soha többet" gondolat nagyon sokáig tartott. Erre az elhatározásra kb. 3. 4. osztályos koromba jutottam, és egészen 6. 7. osztályos koromig, ezt szilárdan tartottam is. Ami meg törtte ezt a jeget az az volt, hogy 6.osztályos koromba, májusba (ha minden igaz)  el kezttem nézni a Vampire Knight-ot. Két nap alatt végig is néztem, és utána keztem el olvasgatni, egy csomó fanfictions-t. Egyik se nagyon tetszett. Hogy mondjak: jók voltak, de még se az volt a story amit én szerettem volna, úgy nem volt az enyém, nem volt az igazi. Ami tetszett, az meg nem volt befejezve.... Szóval el kezdztem gondolkodni, hogy nekem is kéne írnom. De a fogadalmam még tartott, és még akkor is bennem voltak azok az érzések, hogy én ehez nem értek! De annyira szerettem volna folytatás, és nem csak én! Volt egy honlapom (mai napig meg van) a vampire-knight.lapunk.hu. Arra kezdtem el írni az első részeket, de már a gépen gépeltem be, ami nem volt fárasztó, és gyorsabban is ment. A félelem az 100% bennem volt amikor írtam a storyt. Úgy éreztem hogy nincs tehetségem az íráshot egyáltalán, és hogy ez az egész annyira pocsék lessz, hogy nem lessz ember aki élvezi. Ígyhát mondhatni, hogy a saját magam szórakoztatására írtam. Aztán szépen lassan kaptam bíztatást innen-onnan (mindenkinek nagyon szépen kösszönöm!) hogy folytassam meg hogy nagyon jó, és hogy így tovább, meg hogy (a kulcs szavak) ügyes vagyok, és hogy van tehetségem hozzá. Ezek annyira de annyira erőt attak nekem, hogy ezeknek köszönhetitek ennek az oldalnak a létrejötétt, és az ilyeneknek köszönhetitek a Félelem Szerenádját, és az összes többi storymat. Ha nem kapom meg ezeket a hosszászólásokat, vad idegen emberektől, akkor soha nem írok ilyen történeteket hogy félelem szerenádja. De a bizonytalanság mai napig bennem van, és sosem tudom biztosan, hogy nekem foglalkoznom kell ezzel. Bár mennyire is szeretném, nem tudom el hinni hogy tehetséges vagyok benne. Így nagyon nehéz, ne megéri! Mert amikor bíztató szavakat hallok, akkor az az érzés olyasvalami, amit csak az írás tud meg adni. De maga az amikor írok, az is olyan mint a mennyország. Az, hogy én alkotok valamit, és van egy világ, ahol én vagyok az úr, és én mondom meg hogy mi merre hány méter, hogy én hozzom a szabályokat, hogy én csinálok mindent, ez ki mondhatattlan. Nekem ez a szabadság. Még is, ha valaki el kezd írni, szembe kell nézni az írás csúnya arcával is (ezek azok amikért én ott hagytam a fenébe) hogy nem biztos hogy mindig kapsz bíztató szavakat (pláne ha ide írod) nem biztos hogy bármilyen dícséretett is kapsz, lehet hogy sokkan le hurrognak érte, lehet hogy sokan azt mondják hogy pocsék amit írsz, és lehet hogy összetörik az az álmod hogy író vagy. Emelllet azért az írás elég fárasztó, és igazábból ha valaki tényleg szeretne visszajelzéseket kapni, akkor el kerülhettelen neki az, hogy meg csinálja videóba. Én azt javaslom, hogy ha írsz valamilyen történetett (tapasztalatból beszélek) és tényleg szeretnél sok-sok visszajelzést kapni, akkor csináld meg videóba, és ted fel minnél több helyre, de indavideóra mindenképpen. Én is onnan kapom a legtöbb hozzászólást. Nem innen, meg nem is a vampire-knight.lapunk.hu-ról. Ha nem folytatásos regényt írsz, ne foglalkoz vele, válassz te szereplőket (én is így csinálom a félelem szerenádját). Megéri, bár a videó készítésése nagyon fárasztó ha engem kérdezzel. Na, de ennyit az írásról nézzük a történetek keletkezését: 

A félelem szerenádja az első saját, nem folytatásos regényem, miótta le tettem a tollat, és ami még fontosabb, ez az első romantikus történetem. Mindt már mondtam, nagyon félve áltam neki, és mai napig nem tuttom, hogy mennyire nyerte el a tetszéseteket. Én igyekeztem azt tudom :D Még ugyan a story nem fejeződött be, de már tudom a végét,  és már amikor nekiáltam, már akkor is tuttam, hogy miképp kell fűznöm a szálakatt, tudom hogy mit akarok. Elizabeth szerepébe próbálom teljesen beleképzelni magamat, ami nagyon nehéz, mert teljesen más a róla alkotott képem mint én. Ami furcsa, mert én írom. Igyekszek a Félelem Szerenádjába mindenkinek külön gondolkodást módott adni, nem hasoníltanak se hozzám se másokhoz akik körülöttem élnek. Persze lehet hogy ez akaratlanul nem sikerül, hiszen én írom, úgy hogy valamilyen szinten kénytelenek felvenni az én gondolkodás módomat. Nagyon szeretem ezt a történetett írni. De hogy hogy jött az ötlet? Egy éjjel,  meg ébredtem, nem tuttam el aludni. Ilyenkor rendszeresen azzal szórakoztattom magam, hogy ki találok egy történetett, vagy folytatom agyba a már meg lévőket. Ezt a történetett az nap éjjel álmodtam meg. Elejétől a végéig. Amint haza értem, és volt rá időm, azonnal el kezdtem gépelni, és mivel álmomba láttam is a storyt, végig amikor írok megy előttem a "filmes változatt". Így sokkal élémény szerűbbé tudom tenni, bár nem tudom, mennyire sikerül a törekvésem, de igyekszek minnél jobban meg szeretettni veletek ezt a történetett.  

 Ezt a történetett szokatlan módon egy reggel találtam ki. Asszthiszem hétfő reggel vagy kedd, passz, na de szóval, el készültem, és volt még egy kis időm indulásig. Gondoltam vissza fekszek még egy kicsit. Általába be alszok ilyenkor, és a telefonom kelt, de az nap nem aludtam el, csak pihenetem. Kutya mellettem, át ölelem, erre, fogalmam sincs hogy honnan jött, de be ugrott Ciel. Aztán el gondolkottam az az napi órimon, és be ugrott a tesi. Onnan meg már jött a hülye gondolat, hogy valyon mit csinálna Ciel, ha a mai világba élne, valyon hogy kezelné az iskolát, hogy boldogulna Sebastian nélük, és így tovább és így tovább. Aztán, kis villanykörte a fejembe fel villant, hogy meg kéne ezt valahogy írni történet formájába. Nem gondolkottam sokat, az elejét rögtön ott az ágyban meg is fogalmaztam fejben. Utána el mentem szépen az iskolába, aztán haza jöttem és már írtam is. De bajban voltam, mert már nem nagyon emlékeztem csak halványan, szóval nem teljesen olyan az eleje, mint amilyen reggel volt, de nagyon hasonló. Az alap story ugyan az. A vége csak halvány foltokba van meg, de nem teljesen egyértelmű még nekem se (hogy lehet így írni...). Igazából ez a történet inkább komikus mint komoly, szóval én se vesszem komolyra itt a fugurát. Hiszen ha belegondolsz a történet alapjaiba, már egy bolondság... hogy Ciel egy tesi órán....  hogy Ciel egyedül, Sebastian nélkül.... az én elmebeteg formám képes csak ilyeneket korán reggel ki találni (a korán reggel az ilyen reggel 6 óra körül volt ) 

Az Earl and fairyhez azért kezdtem el folytatást írni, mert az animében én Ravent kedveltem meg a legjobban és nem éreztem eléggé ki dolgozottnak az ő szerepét, mondhatni, úgy éreztem túl kevés szerepet kap, és az anime vége is olyan, hogy folytatni lehet. Ezen kívül, az a sok elkeseredett magyar hozzászólás, hogy nincs folytatás, hogy nincs 2.évad, meg lágyította a gyáva szívemet. Mert hogy az Earl and fairynél még csak magyar fanfivtions-ok sincsenek, hogy abból várd a folytatást. De ennek is nagy félellemel áltam neki. Rettegtem, hogy nem tudom rendesen meg fogalmazni a gondolataimat, hogy nem tudom fel venni Raven stílusát. A többitől annyira nem izgultam, talán Lydiától még egy kicsit, de nem volt jelentős izgatottság bennem őt illetően sem. Edgar stílusát volt a legkönyebb fel vennem,  és ahogy sejtettem Ravenét a legnehezebb, bár nem volt olyan nehéz mint ahogy sejtettem. Viszonyítás kérdése. Cielhez képest könnyű, viszont Zerohoz és Edgarhoz képest nehéz. Az hogy az Earl and fairyből nem gyakran jön ki új rész, az azért van mert jobban szerettem a félelem szerándját és a kuroshitsujit írni mint ezt, mert szokhoz több gondolatom van.

Na, erről lenne mit mondanom :) . Ez az egy olyan anime folytatás, amin nem sokat gondolkottam hogy írok e hozzá 3.évadot. Több oka is volt ennek. Az egyik, hogy nagyon a hatássa alá kerültem, főleg Ciel személye, de úgy egyben minden, a másik, hogy a Kuroshitsujiból sincs magyar fan írás. Így az idegen nyelveket nem beszélő magyar rajongók semmijen folytatást nem olvashatnak. Illetve még egy van ezen kívűl, de az nem kapott túl pozitív kritikákat. Emiatt kicsit meg rettentettem, hogy lehet hogy én is ilyeneket kapok, de eddig még nem volt negatív kritikája, bár szerintem kicsit túl a mai fejjem gondolkodok amikor írom, és nem gondolok bele, hogy ez a történet a 19.században játszódik. Na, és ami még gondott okoz történet írásokor, kedvenc szereplőm, Ciel jelleme (milyen furcsa, hogy mindig a kedvenc szereplőimmel gyűlik meg a bajom...) egyszerűen nem tudom fel venni az a stílust. Ciel utánozhaatattlan nincs mese :D persze, mondták hogy ne foglalkozzak vele, démon lett és hogy azért van a változás, be tudják ennek, de hát én is a régi Cielt szertém visszahozni :D Sebastiannal és Grellel volt a legkönnyebb dolgom. Sebastian azért volt könnyű mert a történet nagy részében (csak úgy mint az animében) Ciel utasításait követi. De igyekeztem neki is több szerepet adni, kicsit egyedivé tenni, és mind emellett igyekszek meg kedvelni, ami eddig nem nagyon sikerült :D Sokak nagy szív fájadmára nem szándékozok yaoira írni. Max lelkizésre lehet számítani, de azt se nagyon tervezek. Egyszerűen, nem értem mi alapján lett el döntve hogy ez egy yaoi anime, amikor semmi félreérthető nem történik benne. Sebastian a második évad végén kongrétan meg utálja Cielt, és ezt nevezitek ti szerelemnek, Ciel pedig nem az a fajta, aki képes lenne bármilyen yaoi fajta cselekvésre, ezt ti is be láthatjátok. Szóval yaoi kizárva. De szerelem van a storyba. Képtelen vagyok romantika nélkül írni :D (és unalmas is lenne). Sokáig nem tuttam, hogy hogy legyen a vége, de a harmadig rész környékén el döntöttem. A történet végét, egy történelem órán találtam ki, ennek ellenére viszont a történetnek semmi köze nem lesz a törihez. Amit nagyon sajnáltam, az az hogy Alois meg halt, és az ő szemszögéből nem tudok írni. Gondoltam rá, hogy valamiképen visszahozom őt az életben, de aztán á nem... Szóval ennyit a Black Butler-ről. Ez csak egy töredéke a keletkezésének, sokkal több minden volt, amit még el lehetne róla mondani, de aki meg nem szeretti az meg unatkozik.

A Lacorda D'oro-ról ugyan azokat tudom el mondani mint az Earl and fairyről, úgy hogy csak röviden: Azért kezdtem el írni, mert a második évad csak angolul van fönt.  A végét még nem tudom, nincs nagyon rá gondolom, ezért ritkán jön új rész belőle.

A Vampire Knight-nak köszönhető az összes többi. Ha nem állok neki ennek, akkor sosem kezdek belle a többibe. Szóval, aki a követőmnek hívja magát, annak kötelezően ismernie kell. A Vampire Knight-os érzelmeim lényegét le írtam már fölül. Féltem el kezdeni, mer ügyetlennek éreztem (érzem) magam az írás területén. De nem bántam meg egy percig sem, hogy el kezdtem, mert rengettek pozitív kritikát kapok ezzel kapcsolatban, és tényleg az indavideon már egy kis rajongó táborral is büszkélgethettek, akik minden héten várják az új részeket, ami nagyon jólesik költői szívemnek. Ez úton is nagyon szépen köszönöm nekik a támogatást, nélkülük (nélkületek) tényleg nem menne, nem sikerülhetne. (ne gondold hogy sablon szöveg, tényleg így van).  A Vampire Knight-ba Yuuki karaktere a legkönyebb. Nehéznek egyik karaktert se nevezném. A kedvenc szereplőm Zero, de meg lepően ő is könnyű. Talán Kaname, ha mondani kell valakit, de most így hogy ilyeneket kell meg alkotnom hogy Ciel.... Kaname hozzá képest lágy szál könnyű :D A Vampire Knight történetett már be fejeztem, de nem tuttam teljesen abba hagyni, muszáj volt tovább írni, ilyen OVA rész szerűségekett, amit márcsak azért is érdemes lehet el olvasni, mert Zero és Yuuki között el csattan egy csók ;) Ezek a részek kapták a Yuuki és Zero hétköznapjai nevet, amiket már nem nagyon írok, mert itt vannak a többi történetek, amiket még be kell fejeznem.     

Vicces, mert facebookozásnál jutott eszembe, hogy átkéne írnom a Shreket Black Butler verzióba. Először csak pár mondatott írtam át, utána pedig rájöttem hogy jó lenne át írni az egészet. A félelem az most nem mondanám hogy megjelent, nem félek, inkább csak izgulok, hogy milyen lesz, mert most írok először ilyesmit, szóval érdekes lesz. De hát majd meglátjuk. Szokás szerint, én se nagyon tudom hogy hogyan fogom csinálni, majd út közben kialakul. 

A Dream or reality történetét egy buszozás alkalmával találtam ki. Ott meg is írtam egy két sort, de csak vázlatosan és nem is az elejéből. A címén sokat gondolkodtam mert nem nagyon tudtam dönteni, a két cím közül: "Álom Szerelem" v. "Álom vagy valóság" a döntésem aztán végül is, kicsit egyiksem,de még is az "Álom vagy valóság" mivel ez a magyar cím. Azért kapott a story angol címet, mert egy leányzó ír a Vampire Knight című animéhez folytatást Vampire Knight Álom vagy valóság címen, és bár az én történetemnek semmi köze sincs a Vampire Knighthoz, nem szerettem volna ugyan azt a címet adni. Így gondoltam, megfelelő lesz az angol cím. Azért nem kapott más címet, mert az nem fejezte volta ki teljesen a történet lényegét. A Dream or reality szerintem egy nagyon érdekes történet, biztos sokat tanulok majd írás közbe belőle, írásilag. Pontosan tudom, hogy mi lesz a történet végkifejlete, de hogy ezt hogy érem el ezzel a kezdéssel, azt még kikell találnom :) de igyekszek hogy jó legyen ;)

Lehetetlenek már pedig nincsenek. Attól függetlenül, hogy az animét folytattom, és az animében Kira is, és L is meghal, én még is képes voltam ki okoskodni valami folytatás félét. Elég kesze-kusza lessz, és kicsit talán butaság is, de most legalább tudom, hogy mi lesz a vége. De egyébként, a Death Notet nem is lehetne másképp írni. Már amikor neki álltam, tudtam, hogy nem lesz olyan jó mint az eredeti. Egyszerűen, a saját magam szórakoztatása érdekében írom, és ha ezen felűl, másoknak is tetszeni fog, hát akkor nagyon happy leszek :). Attól függetlenül, hogy a saját magam szórakoztatására írom, szinte röktön elszerettem volna készíteni a videó változatátt, de akkor jött az a kis idegesítő hang a fejembe, amitől kicsit megrettentem: "mi van ha nem tetszik majd senkinek? mi van, ha az egész csak egy agy fárasztó hülyeség? A Death Notet azért már elég sokan ismereik, következésképen, ezeket a videóimat biztos többen megnéznék.... csak hogy, akik ezeket a videókat látják először, bizonyára eről ítélnék meg az írói képességeimet, és ha nem tetszik nekik a folytatás, akkor valószínű, rossz írónak gondolnak majd, és eszük ágába sem lesz elolvasni, a többi történetet."---->ezek miatt tehát, váratott magára a videó verzió :)

Hát még számomra is csoda, hogy egy ilyesmi megírására képes volta. Őszintén szólva, sosem gondoltam volna magamról, hogy egyszer majd yaoit írók.De eggyik éjjel, úgy elkapott az alkothatnék xd Persze, nem keltem fel hajnalok hajnalán, csak hogy ezt begépeljem, főleg hogy tudtam hogy suliba kell majd mennem....szóval, elindultam a suliba, végig a storyban a fejemben, erősen őrízve, bezárva egy aranykalitkába, és amikor hazajöttem, kiengedtem a madarat, és begépeltem. Nem is tartott túl sokáig...csak 3-4 óráig. Amin sokat gondolkoztam, az az, hogy meddig menjenek el. Legyen e csóknál vagy ölelésnél több. Először úgy gondoltam, hogy csak egy ölelés lesz, azt előfokoztam, hogy jó lesz egy csók jelenet, de semmi több, azt gondoltam, ha már egyszer yaoit írok, akkor azt írjam rendesen, és legyen benne több, mint egy csók. Na, és így lett ez. Megmondom őszintén, több nehézséget okozott kidolgozni azt a jelenetet, mint gondoltam volna. De komolyan...Gondoltam hogy nehéz lesz, na de hogy ennyire...na az végülis ez lett belőle :D Életem első és valószínű utolsó yaoi írása ^^ 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés